Járás:
Galánta
Megye:
Nagyszombati kerület
Szlovák név:
Nová Jelka
Rang:
településrész
1910-ben 406, 1921-ben 434, 1939-ben 526, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 2011-ben 552 lakosa volt, itt élt a község lakosságának 14,1 %-a.
Jóka határában jött létre a település a középkor legvégén. Újhelyjóka az óbudai klarissza apácakolostor birtoka volt. 1541-ben elpusztította a török. 1553-ban 12 portát számláltak a településen az apácák birtokában. A 17. században ismét a pozsonyi klarisszák birtoka volt, majd a szerzetesrendek feloszlatása után a vallásalapé lett. Ezután az Esterházyak lettek a birtokosai, majd a Zichyeké és a Batthyányiaké volt, utóbb a Pállfy családé lett. Már a 19. század során egybeépült Kis- és Nagyjókával, de közigazgatási különállását sokáig megtartotta. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, a bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak, majd 1945-től ismét Csehszlovákiához került. 1960-ban Jókához csatolták.
Ld. Jóka
Hivatalos magyar megjelölés a Kisebbségi törvény melléklete szerint: [A település nem szerepel a mellékletben.]
Hivatalos magyar megjelölés a Táblatörvény melléklete szerint: [A település nem szerepel a mellékletben.]
Hivatalos szlovák név: Nová Jelka
1773: Ujhel-Jóka,
1786: Ujhely-Jóka,
1808: Újhely-Jóka,
1863: Újhelyjoka,
1873, 1888–1920, 193: Újhelyjóka,
1877–1882: Jókaújhely,
1927–1938, 1945–1948: Nová Jelka, Újhely-Jóka,
1948–1960: Nová Jelka
1773 előtti településnév-említések:
1553 Jóka-Ujhely
Egyéb földrajzi nevek a település területén: Alsó-gyepföld, Alsó-Imánd, Erecs, Fekete-telek, Felső-Imánd, Heréskert, Hosszú-rét, Kis-gyepföld, Kis mérges, Kis-zátony, Nagy-mező, Nagy-zátony, Őraljapuszta (Újhelyjókai puszta), Öreg-földek, Révker
Nemzetiségi megoszlás összességében
Nemzetiségi megoszlás az egyes nemzetek szerint
1880: Összlétszám: 394, magyarok: 363, szlovákok: 5, németek: 10, egyéb/na: 16
1910: Összlétszám: 406, magyarok: 399, szlovákok: 7
1921: Összlétszám: 434, magyarok: 426, egyéb/na: 8
Galánta, Diószeg, Szered, Vízkelet, Sempte, Sopornya, Tallós, Tósnyárasd, Nádszeg, Vága, Nagymácséd, Nagyfödémes, Magyargurab, Szentharaszt, Pozsonyvezekény, Nemeskürt, Taksonyfalva, Alsószerdahely, Salgócska, Ábrahám, Feketenyék, Alsószeli, Alsóhatár, Gány, Felsőszeli, Kisgeszt, Dunajánosháza, Jóka, Nemeskajal, Nemeskosút, Királyrév, Hidaskürt, Vágpatta, Pusztakürt, Pusztafödémes, Kismácséd