Felsőszeli

Népessége

1910-1939 között a község népessége egyötödével nőtt (3477 főről 4145-re). A második világháború utáni kitelepítésekig és lakosságcseréig a községet csaknem kizárólag magyarok lakták, ekkor lakosságának egyharmadát áttelepítették Magyarországra. Az 1939-1991 közötti fél évszázadban népességének egynegyedét elveszítette, 1991-re lakossága 3089-re csökkent. Az azóta eltelt két évtizedre lassú növekedés (4,2 %) jellemző. A szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 30,2 %-ról 36,2 %-ra nőtt, de a lakosság többségét még mindig a magyarok alkotják. A 20. század elején még evangélikus többségű (1921-ben 49,5 %) községben a római katolikusok kerültek többségbe (2011-ben 45,9 %), az evangélikusok aránya 27 %-ra csökkent.

Történelme

A késő kőkori-korai rézkori lengyeli kultúra régészeti nyomait találták meg itt. Első okleveles említése azt rögzíti, hogy II. Géza király a nyitrai Szent Emmerám egyháznak adományozta, piaci vámjával, halászaival és halászati hozamával együtt. A 14. századtól a Szeli család volt a földesura, a kora újkortól pedig gyors egymásutánban, illetve párhuzamosan a Csorba, az Illésházy, Sághy és a Báthory családok rendelkeztek itt jelentősebb birtokokkal. Végül egészen a 20. századig bezárólag az Esterházy és a Benyovszky család szerzett nagyobb birtokrészt. A Rákóczi-szabadságharcban kisebb ütközet zajlott le a falu határában. 1823-ban hatalmas tűzvész pusztította el a községet. A 20. század elején saját postája volt és szeszgyár is működött a községben. A középkorban a két Szeli között feküdtek Szemere és Súr, mára elpusztult falvak. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ezután rendszeresek voltak a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek sztrájkjai. 1938. november 2-án a bécsi döntés visszaadta a falut Magyarországnak, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. A deportálásokkal és kitelepítésekkel ekkor bontották meg erőszakkal a népesség addig színmagyar jellegét. A szocializmus idején kenderfeldolgozó működött a helyi szövetkezetben. 1947-ben 1013 embert (köztük 126 kisgyermeket) deportáltak csehországi kényszermunkára, ők csak 1949-ben térhettek vissza, de a házaikba már liptói szlovák családok költöztek. Ugyancsak 1947-ben 1321 embert telepítettek ki erőszakkal Magyarországra, akiknek a helyére magyarországi szlovákok költöztek. A szervezett telepítések és az asszimiláció nyomán mára kétharmad alá csökkent a magyarok aránya, míg a szlovákoké egyharmad fölé duzzadt.

Mai jelentősége

A községben magyar (Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola) és szlovák alapiskola működik. A falu mellett termálfürdő üzemel. Szent Lőrincnek szentelt katolikus temploma egy régebbi templom alapjain 1775-ben barokk-klasszicista, evangélikus temploma a korábbi, 1785. évi templom átépítésével 1856–61 között klasszicista stílusban épült.

Hivatalos magyar megjelölés a Kisebbségi törvény melléklete szerint: Felsõszeli

Hivatalos magyar megjelölés a Táblatörvény melléklete szerint: Felsöszeli

Hivatalos szlovák név: Horné Saliby

Településnév-előfordulások okiratokban:

1773: Felső-Szeli, Horné Saliby,
1786: Felschő-Selli, Horné Saliby,
1808: Felső-Szélly, Horní Saliby,
1863–1913, 1938–1945: Felsőszeli,
1920–1938, 1945–1948: Horné Saliby, Felső-Szeli,
1948–: Horné Saliby

1773 előtti településnév-említések:
1158 Selu, 1217 Zele, 1237 Zeli, 1246 Scely

Egyéb földrajzi nevek a település területén: Alsórétpuszta, Bírák szege, Csurgói dűlő, Dögös-gyep, Dögöspuszta, Feketevíz rétek, Hallódi dűlő, Kereszti dűlő, Kis rétek, Körtvélyesi dűlő, Körtvélyespuszta, Megyerháti dűlő, Ökörtó, Pap szöge, Rako