Pár napja történt velem egy számomra igazán meglepő dolog. A Budapesten töltött évek során még sosem tapasztaltam, hogy kapjak egy „lelegyintést“ azért, mert érsekújvári vagyok!
Egy felvidékiekkel teli buli számomra nagyon fontos élmény: lehetőség nyílik megismerni új embereket! Sokszor az első kérdések közé tartozik a „Te hova valósi vagy?”; később pedig az ismered a.. hát én is oda jártam.. és így tovább. Az este végén pedig úgy megy haza az ember, hogy milyen jó is volt, hogy így találkoztunk, mert legközelebb már nem egyedül zötyögök haza a vonaton.
Tegnap este viszont ezeknél az ismerkedős kérdéseknél, miután elhangzott, hogy érsekújvári vagyok, az illető hátat fordítottak nekem és tovább állt. Természetesen én kíváncsiságból utána nyúltam, hiszen értehetetlen volt számomra, hogy mi rosszat is mondhattam. Az érintett nyugodt hangon csak annyit felelt, hogy „ne haragudj, de hát mégiscsak érsekújvári vagy, ott nincs semmi, nem történik semmi, szinte egy halott város”. E számomra nagyon sértő kijelentés után kezdődött a konfliktusunk. Mint egy újvárihoz illően az én táskám is rejtett egy KultúrKorzós szórólapot, amit rögtön a kezébe is nyomtam, hiszen több mint húsz programot tartalmazott csupán csak erre a fél évre. Közönyösen a kezébe vette, majd kinyitása után az volt az első, hogy gúnyos hangon kinevesse és becsukta. Természetesen nem tagadom ezek után nem voltam túl kedves és nyugodt, így felindultságból vettem a sálam, kabátom és elindultam haza, amikor odalépett hozzám, majd közölte: nem szeretett volna megbántani; reméli, nem haragszom hiszen „Komáromiként kötelességemnek érzem lelegyinteni egy Érsekújvárit!“.
Számomra ez a mondat mindent elárult a személyéről, de még naivan megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy mi is ezzel a gond, hogy talán nem így kéne gondolkodni. Őszintén: az ilyen emberek miatt vannak a felesleges konfliktusok és csak mérgezik a társaságot. Én tényleg azt hittem, hogy azért jövünk össze, hogy ismerkedjünk, és jól szórakozzunk. Tévedtem volna?! Nem hinném! Csalódtam, de tanultam belőle: én nem fogok valakit azért lemondani, mert pl. Piriputtyról jött. Az est fénypontjaként, még felhozta a szívemnek nagyon kedves Rockszínpadot, mint rossz példát! Azt hiszem, amit ezután mondtam neki, azt nem tette zsebre. Lehet nem így kellett volna kezelnem az egész helyzetet, de ezek a vélemények nagyon szíven ütöttek. Nem szeretnék általánosítani, félreértés ne essék, hiszen nagyon sok kedves komáromi ismerősöm és barátom van. Soha nem tapasztaltam eddig otthon, hogy valaki beszóljon és „lelegyintsen” csak azért, mert érsekújvári vagyok… és ezt itt Budapesten kellett átélnem! Ez nem épp a szlovákiai magyar összetartás legjelesebb példája volt, és elszomorít, hogy vannak ilyen emberek, akik nem becsülik közösségük más tagjait. Talán soha többé nem találkozom vele – amit nem is bánnék –, de úgy éreztem, hogy ezt meg kellet osztanom mindenkivel.
Valószínűleg nem ez volt és lesz az egyetlen ilyen eset, így történetem remélem szembesíti a hasonló gondolkodásúakat a korlátoltságukkal, míg másokat esetleg felkészít a „lelegyintés“ fogadására. Ne feledd, mindig Te légy az okosabb!
Török Bianka
jól tetted,hogy nem hagytad magad és megvédted a városodat,ez egy pofon volt neked,hogy szembesültél olyan dolgokkal amiröl te naivan azt hitted a te elképzelésed szerint müködnek.Ebböl is láthatod,hogy vannak még a világon begyepesedett agyú emberek.Ti,akik a magyarok össztartásáért küzdötök,tudjátok csak igazán,hogy mit jelent egy ilyen lelegyintés,föleg egy magyar ember részéröl.Mindíg lesznek ilyen emberek,azt tanácsolom ha a jövöben ráakadsz ilyenre szó nélkül fordíts neki hátat mert még arra sem érdemes,hogy vitába szállj vele.
Kedves Bianka, további barátok, ismerősök!
Elöljáróban szeretném tudatni, hogy az említett esetben megjelenő másik fél én vagyok. Elejét szeretném venni az emberek gondolataiban, és a digitális fórumokon megjelenő elhamarkodott ítéleteknek, ezért szólalok fel itt, az elsődleges közlési csatornán. Azt a tényt, miszerint minden helyzetnek két oldala van, gondolom nem kell megemlítenem. Az említett helyzetben sincs ez másképp. Sajnálatos módon a leírtakban -bár néha csak banális, formális – eltéréseket véltem találni az általam megéltekhez képest. Nem érzem indokoltnak, hogy egy be nem fejezett vita témáját a felvidéki magyarság eposzi magaslatú problémájaként vitassunk meg. Nem vagyok továbbá a digitális csatornákon vívott szócsaták híve sem, ezért barátilag hívlak Téged és mindenkit, akit a helyzet feltüzel egy nyilvános, személyes megbeszélésre az általad választott időben és helyen. Nem szeretném, ha személyemben jelenne meg a közösségünk széthúzója, ezért tartom a leginkább járható útnak az élőszóban történő vitát.
A higgadt, megoldásra törekvő találkozás reményében maradok tisztelettel,
Nagy Levente
Kedves Levente!
Nem szeretnék én sem virtuális szócsatákba bonyolódni, és természetesen egyet értek azzal, hogy az éremnek két oldala van, így nem határolódom el attól, hogy nyugodt körülmények között személyesen megbeszéljük a befelyeztetlen vitánkat.
Üdvözlettel
Török Bianka