Valószínűleg sokunk fülében visszacseng Kaszás Attila hangja, ahogy a Padlás című musical egyik ismert dalának utolsó sorát énekli. Öt éve már, hogy a felvidéki származású színművész, akinek nevét diákkörünk is büszkén viseli, hirtelen elhunyt. Vajon mit üzenne nekünk ma ez az ember, aki gyerekkora óta büszke volt magyarságára?
Kaszás Attila Vágsellyén született, ám leginkább Komáromhoz és Zsigárdhoz húzta a szíve. Iskoláit Komáromban végezte, kivéve a gimnázium utolsó évét. Céltudatosan készült a színészi pályára: a budapesti Színművészeti Főiskolán szerette volna folytatni a tanulmányait. Az akkori csehszlovák rendelkezéseknek megfelelően ehhez azonban Selmecbányán kellett letennie az érettségit. 1979-ben sikeresen felvételt nyert a színművészetire, ahol a legendás Kapás-Horvai osztályba került. Kezdő színészként a Vígszínházban többek között Weöres, Bulgakov, Gorkij, Miller, Shakespeare darabokban és a Presser zenéjére komponált Padlás-ban játszott, így hamarosan Magyarországon is felfigyeltek rá, s rövid idő alatt a közönség kedvencévé vált. Harminc évesen már túl volt jó néhány filmen: például a Macbeth epizódszerepén, és a Cha-Cha-Chá-n, mégis elégedetlen volt színészi teljesítményével. Az Eszenyi Enikő rendezte Leonce és Léna című darabnak azonban akkora sikere volt, hogy abban az évben minden díjat bezsebelt. Kaszás megkapta érte a legjobb férfialakítás díját, amit továbbiak is követtek: a Jászai Mari-díj, az Ajtay Andor-emlékdíj, a Ruttkay Éva-emlékdíj, a Súgó Csiga Díj.
Szerepei szerencsére nem skatulyázták be, nem volt sem állandó szépfiú, sem az ügyeletes főgonosz. Kiváló énekhangja és színpadi tehetsége a magyar színjátszás élvonalába emelte, így rendszeres szereplője volt többek között a még ma is népszerű zenés színpadi műveknek is. Legismertebb filmfőszerepe az 1996-os Érzékek iskolájában volt, ám az igazi hírnevet a Patika című tévésorozat hozta meg számára. Szerepet kapott az Üvegtigrisben, a Hukkleben és a Hídemberben, a Kútfejekben pedig főszerepben láthattuk. A színész életútjában akkoriban sokan magukra ismertek. Jelképes és tudatos döntése volt, hogy megtartotta szlovák állampolgárságát: ez a gesztus legfőképpen a szülőföldjének szólt. Felvidéken sokan a mesebeli legkisebb fiúként emlegették, aki vakon nekivágott az ismeretlennek, s az idegen környezetben is úgy állt helyt, hogy közben gyökereit sosem feledte.
„Kisebbségi magyarnak lenni egy másik életérzés. Amikor idejöttem tanulni, döbbentem vettem észre, hogy itt mennyire nem fontos ez az egész. Néhányan abszolút közömbösek, például nem értik a magyar igazolványt sem, mások meg politikai erényt szeretnének Trianonból kovácsolni. Nekem a nihilből, de a pántlikás magyarkodásból is elegem van. A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot.”- olvashatjuk gondolatait Berniczky Konkoly Edit Színházszerelem című interjúkötetében.
Kaszás Attila mindig meglepően őszinte és kerek véleményeket fogalmazott meg gyökereiről az ilyen interjúkban. Büszke volt magyarságára és származására, s ez nem csak szavaiban, hanem tetteiben is megnyilvánult: Zsigárdon megvette nagyapja házát, s jelképes összegért bérbe adta a falunak, emellett támogatta a ház felújítását is. A jellegzetes paraszti épületből végül tájház lett, ahol nyaranta kézműves foglalkozásokat, fafaragótábort rendeznek. Ritka erénye volt a közvetlen nyíltsága, nem csak a kamerák előtt, hanem a hétköznapi életben is. Ez a tulajdonsága sugárzott róla minden nyilvános szereplésében. Attila sokak szerint a maga egyszerűségével megvalósította az azóta is hiányolt nemzeti egységet. Vajon mivel bíztatna minket ma, a csökkenő magyarság, az éles politikai viták, az állampolgárság körüli bábeli zűrzavar és a joggal bírált és kifogásolt nyelvtörvény idején?
„Egy nép boldogsága, vagy boldogulása nem négyzetkilométerekben mérhető. Egy nép boldogulása szellemiségben, belső összetartásban és belső szabadságban mérhető. Ez egy politikai játék. Pontosan kell tudnia minden embernek.. Rásütik, hogy idegen, színes, magyar, szlovák, zsidó, cigány, orosz. Amíg az ember ezt intelligenciával nem tudja feldolgozni, addig igen is hergelhető. Addig ez egy fegyver.”- vallotta mély meggyőződéssel.
A legfontosabb talán, amit életútjából kiemelhetünk, hogy bár sikeres és elismert színész lett, sosem feledte, honnan indult. Benne volt ez minden megnyilvánulásában. Sokaknak példaképe volt, és példaképe ma is. Diákkörünk büszkén viseli nevét, és mély tisztelettel emlékezik példaértékű magyarságtudatára és emberségére. Kaszás Attila mindvégig szlovák állampolgár maradt. A következő mondata csengjen hát füleinkben valahányszor, mikor felvidéki származásunk, magyarságunk mellett állunk ki:
„Itt nem számít eggyel több, de ott számít eggyel kevesebb.”
Sztankó Annamária