A második világháború utáni belső telepítések keretében az addig színmagyar faluba szlovák családok települtek. Ezzel együtt a település a mai napig döntően magyar nemzetiségű.
A települést először 1413-ban „Myhalfalwa” néven említik, de régebben keletkezett. Nemesi község volt. 1828-ban 44 házában 337 lakos élt. akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. Református temploma 1772-ben épült. A falu 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott. Földműves szövetkezetét 1952-ban alapították, a lakosság többsége itt dolgozott.1971-ben Alsóvállyal és Felsővállyal egyesítették Vály néven, 1990 óta ismét önálló község. A településen született Bodon Ábrahám ügyvéd, országgyűlési képviselő, Gömör-Kishont vármegye másodalispánja, egyházi és jogi szakíró, valamint Forgon Mihály genealógus, történész, jogász.
Napjainkban 1–4. évfolyamos magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezik. A faluban két gólyafészek található. 2014-ben 2 fiókát számoltak össze az egyik fészekben.
Hivatalos magyar megjelölés a Kisebbségi törvény melléklete szerint: Gömörmihályfala
Hivatalos magyar megjelölés a Táblatörvény melléklete szerint: Gömörmihályfa
Hivatalos szlovák név: Gemerské Michalovce
1773, 1808, 1873–188: Mihályfalva,
1786: Mihályfalwa,
1863, 1888–1895: Mihályfala,
1907–1913, 1938–1945: Gömörmihályfalva,
1920: Michalovce, Mihalovce,
1927–1938, 1945–1948: Michalovce, Mihályfalva,
1948–1971, 1990–: Gemerské Michalovce
1773 előtti településnév-említések:
Egyéb földrajzi nevek a település területén: Nincs feljegyzés más földrajzi nevekről
Polgármester: Hubay Levente (SMK-MKP)
Képviselők: Ružena Óváryová, Monika Bodonová, Štefan Bodon, Katarína Szívosová, Tibor Forgon,
Cím: Gömörmihályfalva(Gemerské Michalovce)
98252 Gömörmihályfalva
Telefon: 0475595333
Fax: 0475595333
E-mail: gemerske.michalovceobec@zoznam.sk
Magyar Tannyelvű Alapiskola
Cím: 98252 Gömörmihályfalva, Gömörmihályfalva(Gemerské Michalovce) 3
Telefon: 0475595232; 0910967851
E-mail: zakl.skola.gemerske.michalovce@zoznam.sk; drpappanita@gmail.com
Adószám (IČO): 0
Oktatási nyelv: magyar
Diáklétszám: 24
Járási hivatal:
Rimaszombat
Adóhivatal:
Besztercebánya
Katonaság:
Besztercebánya
Munkaügyi hivatal:
Rimaszombat
Vasútállomás:
Tornalja
Anyakönyvi hivatal:
Gömörfüge
Bíróság:
Rimaszombat
Tűzoltóság:
Rimaszombat
Rendőrség:
Rimaszécs
Nemzetiségi megoszlás összességében
Nemzetiségi megoszlás az egyes nemzetek szerint
1880: Összlétszám: 194, magyarok: 190, szlovákok: 3, egyéb/na: 1
1910: Összlétszám: 167, magyarok: 167
1921: Összlétszám: 154, magyarok: 154
1991: Összlétszám: 113, magyarok: 88, szlovákok: 25
2001: Összlétszám: 97, magyarok: 76, szlovákok: 21
2011: Összlétszám: 99, magyarok: 78, szlovákok: 18, csehek: 3
Rimaszombat, Nyustya, Tiszolc, Rimaszécs, Rimabrézó, Jánosi, Rónapatak, Runya, Szilistye, Óbást, Oldalfala, Medveshidegkút, Szútor, Rimabánya, Ratkószuha, Nemesmartonfala, Naprágy, Újbást, Orávka, Osgyán, Balogpádár, Rimapálfala, Gömörpéterfala, Gömörhegyvég, Dobrapatak, Nemesradnót, Ratkószabadi, Rimasimonyi, Serke, Gömörispánmező, Zádorháza, Zsip, Abafalva, Sajórecske, Alsósziklás, Rimazsaluzsány, Rakottyás, Gömörmihályfalva, Felsővály, Dúlháza, Felsősziklás, Alsóvály, Velkenye, Kövecses, Tajti, Meleghegy, Balogtamási, Uzapanyit, Méhi, Vecseklő, Bakostörék, Nagybalog, Balogújfalu, Zeherje, Kőhegy, Babarét, Darnya, Dobfenek, Dobóca, Gömörfüge, Kisgömöri, Détér, Almágy, Gortvakisfalud, Ajnácskő, Várgede, Kerekgede, Derencsény, Perjése, Baraca, Bátka, Bellény, Balogfala, Gernyőpuszta, Bugyikfala, Cakó, Cserencsény, Durendapuszta, Csíz, Magyarhegymeg, Tóthegymeg, Gesztete, Klenóc, Kecege, Korláti, Sajószentkirály, Karaszkó, Kopárhegy, Kruzsnó, Kiéte, Rimaszabadi, Sajólénártfalva, Sajólenke, Sajókeszi, Kálosa, Gesztes, Rimaráhó, Balogrussó, Hubó, Guszona, Hanva, Harmac, Iványi, Jéne, Feled, Jeszte, Gömörlipóc