Budapest után hazatérni – Vendégünk Elek József

Elek JózsefSokszor hallani arról, hogy Magyarországon szerzett diplomával nem lehet hazatérni Szlovákiába, mert ott képtelenség vele érvényesülni. A magyar tanulmányok alatt elfelejtünk szlovákul, nem tanuljuk meg a szlovák szakkifejezéseket, az otthoni rendszert. Karriert ezek után csak Magyarországon építhetünk – vagy nyugati szomszédainknál. Ugye ismerős?

De vajon igaz ez?

Ellenpélda bőven akad. Sokan vannak, akik Magyarországon, a legkülönbözőbb szakokon szerzett diplomával is el tudtak helyezkedni Szlovákiában. Nem hiszed? Kíváncsi lennél a személyes tapasztalatokra? Akkor gyere el 2011. november 24-én esti 18:00 órára Budapestre, a Ráday utca béli Paris, Texas kávéházba, ahol vendégünk lesz sokunk kedvenc történelem tanára, Elek József. Ő személyesen fog beszámolni életútjáról, arról, hogyan töltötte el diákéveit Budapesten, s utána hogyan került vissza Ógyallára, illetve a komáromi Selye János Gimnáziumba, ahol a mai napig történelmet tanít és eredményesen készít fel diákokat nemzetközi versenyekre is.

Mindenkit szeretettel várunk!

Horváth Mária

PS: csatlakozz az eseményhez a facebookon is!

A bejegyzés kategóriája: Akciók, Hírek, Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Budapest után hazatérni – Vendégünk Elek József bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Sándor Ilona hozzászólása:

    Tudom,hogy élvezetes este lesz.Gyertek,aki tud!

Hozzászólás a(z) Sándor Ilona bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>